Ha nem hallod Istent, akkor próbálkozz ezzel…

Országh György, szerkesztő
May 27, 2017
2 min read

Ha nem hallod Istent, akkor próbálkozz ezzel…

Írta: Graham Cooke

Vajon hányszor hallottuk ezeket, netán magunk is gondoltunk ilyeneket? „Isten nem válaszol az imáimra” vagy „Nyilvánvaló, hogy Isten most nem akar szólni hozzám.”

Úgy gondolom, hogy a „csöndnek” ezek a pillanatai meglehetősen gyakran inkább arról szólnak, hogy mi figyeljünk, nem pedig arról, hogy Isten milyen úton-módon szól hozzánk.

Isten valamilyen módon mindig szól. A kérdés csupán annyi: eléggé el tudunk-e csendesedni ahhoz, hogy meghalljuk Őt?

Oly gyakran egész egyszerűen nem figyelünk eléggé, vagy talán inkább a saját hangunkat szeretjük hallani. De még ha nem is így van, számtalan hangoskodó emberrel vagyunk körbevéve, akik bizonyos témákkal kapcsolatban inkább a saját nézőpontjukat kívánják hallatni, vagy épp az egójuk követeli a figyelmet.

A világ egy hangos és ellenséges hely, ahol nincs jelen Isten Királyságának finomsága, amibe a mi identitásunk is gyökerezik, és amiből meg kell tanulnunk élni.

Amint rátalálunk a megnyugvás hozzánk testhez álló formáira, valamint a Krisztusban lévő identitásunknak engedjük, hogy „terebélyesedjen” bennünk, így csökken majd a fontossága az életünkben lévő mindenféle helyzeteknek, illetőleg Isten finom jelzéseire is könnyebben vevőkké válunk.

Lényeges, hogy vissza tudjunk húzódni Istenbe és a Szellembe. Meg kell tanulnunk figyelni Isten halk hangjára, elmerülni a nyugalmában, és egyszerűen csak figyelni. A Szellem rejtekhelyein, az elmélkedés és a mély gondolatok helyén gyarapszik a bölcsesség.

A bölcsesség több annál, mintsem pusztán tapasztalatra és tudásra szert tenni; azt a perspektívát is jelenti, melynek segítségével eldönthetjük, mikor alkalmazzuk ezeket.

Ezt a perspektívát azonban nem tehetjük magunkévá akkor, ha nem tudunk összpontosítani, szétszórtak vagyunk és bezárunk. Ehhez szükségünk van elmélkedésre, természetfeletti szellemre, örömre és türelemre.

Ahogyan egyre jobban ráérzünk arra, hogyan is élhetünk ebben a nyugalomban, az Úr naponta egyre több szokatlan, apró dologra hívja majd fel a figyelmünket. A problémák álruhába bújtatott lehetőségekké válnak, és kezdünk majd ráébredni mindarra, mit is mondott Isten akkor, amikor még zaklatottak voltunk, illetőleg a gondolatainkat más dolgok kötötték le.

Isten soha sem zaklatott, és Ő az, aki mindig meghallgat minket és figyelemmel kísér bennünket.

Mi pedig megtanulunk arra figyelni, amit Isten mond.

Ha Istent új és friss módon szeretnénk hallani, akkor egy olyan nyugalmi helyet kell kialakítanunk, ahol szabadjára engedhetjük az érzéseinket, gondolkodhatunk, megpihenhetünk és világosan láthatjuk a dolgokat.

Alakítsunk ki egy olyan helyet, ahol összekapcsolódhatunk Istennel, és a hangjával: ahogyan mi meghalljuk Istent a szívünk csendességében. Először lehet, hogy nehéz lesz erre időt szakítanunk, vagy épp hajlandóságot mutatnunk erre, azonban semmi sem lehet olyan fontos, mint az Istennel töltött idő és a hangjának a meghallása. Épp emiatt lépünk bele, telünk meg izgalommal, illetve vonódunk be Isten jelenlétének teljesebb átélésébe.

Ezen a helyen Isten hangja világosabbá válik, és nem lesz erőltetett. Élvezzük hát a hangját!