Szeretettel köszöntelek a Prófétai Napló megújult oldalán!
Amint látjátok, új helyen, új formában jelentkezik a Prófétai Napló, aktuális próféciákkal és hÃrekkel Isten királyságában, evangéliumi, Jézus-központú szemlélettel.
Az új weboldalon mindent könnyen megtaláltok, a friss cikkek, próféciák továbbra is a nyitóoldalon jelennek meg, valamint kiemelt tartalmakat is találtok a nyitóoldal tetején.
Ez a munka a "Gyuri naplója" néven indult blogom volt kezdetben, majd fokozatosan történt az átállás a teljes elképzelés megvalósulása felé haladva, és menet közben megkapta a "Prófétai Napló" nevet, ami az eredeti célt jobban tükrözte, hogy hiteles prófétai szolgálatokat, kiegyensúlyozott prófétai szemléletet közvetÃtsen a magyar nyelvű olvasóközönség számára, valamint olyan hÃreket és cikkeket, amelyek ugyanezekre az értékekre mutatnak. Ezt a célt szolgálta a blog az utóbbi hét év során is, és ez a cél a továbbiakban is.
2016-ban a blog látogatottsága átlépte a félmillió oldalmegjelenÃtést, üzembe lett helyezve a www.profetainaplo.hu domain, és megérett a helyzet arra, hogy egy új helyen, új formában működjön és fejlÅ‘djön tovább ez a szolgálat. Az a több száz feliratkozó, aki az email hÃrlevelet kapja nap mint nap, továbbra is megkapja a postaládájába a friss napi cikkeket, próféciákat, amihez a lehetÅ‘ leggyorsabb technikai átállást igyekszem biztosÃtani, a facebook oldal kedvelÅ‘i, követÅ‘i pedig (akik nemrég átlépték az ezret - köszönöm!) minden fennakadás nélkül, továbbra is frissen nyomon tudják követni az itt folyó munkát, a megjelenÅ‘ posztokat. A hÃrlevélre továbbra is fel lehet iratkozni, ezt a lehetÅ‘séget is megtaláljátok a nyitóoldalon, valamint a Prófétai Napló facebook oldalon is szeretettel várok minden érdeklÅ‘dÅ‘t!
Köszönöm az eddigi érdeklÅ‘déseteket és támogatásotokat! Köszönök minden biztató üzenetet, minden imát, adományt, és minden segÃtÅ‘ visszajelzést! Továbbra is várom, hogy kommunikáljunk egymással és áldásul legyünk egymásnak az Úr munkájában!
Országh György
szerkesztő, Prófétai Napló