Valamikor indÃtottam egy blogot...
Pontosan hét évvel ezelÅ‘tt, 2010. március 18-án posztoltam elÅ‘ször Marsha Burns napi próféciáját azon a blogomon, aminek elÅ‘ször még "Gyuri naplója" volt a neve. Igaz, már elÅ‘tte is küldözgettem emailben néhány személyes ismerÅ‘sömnek (amÃg meg nem kértek, hogy ne küldjem többet), illetve megpróbáltam egy másik helyen is a blogolást, de ezek inkább a próbálkozás, kÃsérletezgetés célját töltötték be, mielÅ‘tt 7 éve belevágtam, hogy napi rendszerességgel lefordÃtsam és közzétegyem Bill és Marsha Burns aktuális próféciáit. Abban reménykedtem, hogy azon a néhány keresztény barátomon kÃvül, akiknek akkoriban szóltam errÅ‘l, hátha Ãgy másokhoz is eljut, és mások is épülni fognak ezekbÅ‘l a különlegesen áldásos prófétai üzenetekbÅ‘l - azok is, akik a nyelvi korlátok miatt nem tudták volna hasznosÃtani az angolul olvasható próféciákat. A prófétai szemléletű blogom egy idÅ‘ után megkapta a Prófétai Napló nevet (noha a domain csak jóval késÅ‘bb lett hozzá társÃtva).
Menet közben a szolgálatot felvittem a Facebookra is, most pedig már egy új weboldal is ki lett alakÃtva a www.profetainaplo.hu domain alatt elérhetÅ‘ munkához. Az email hÃrlevélre regisztrálók száma kezdettÅ‘l fogva folyamatosan bÅ‘vült, jelenleg 500 fölött vannak, akik közvetlenül az email fiókjukba kérték és kapják a Prófétai Naplóban megjelenÅ‘ napi próféciákat, hÃreket vagy idÅ‘nként rövid tanÃtásokat. (Emlékszem, mennyire megörültem neki, amikor az elsÅ‘ években a hÃrlevélre feliratkozók száma 77 lett! Nagyrészt számomra ismeretlen emberek regisztráltak már akkor is.) A Facebook oldal kedvelÅ‘i és követÅ‘i egy pár hónappal ezelÅ‘tt szépen elhúztak az 1000-es szám mellett! A Facebookon vagy a weboldalon a posztok statisztikáit nézve néha azt látom, hogy rendszeresen eljut több ezer emberhez is, ami a Prófétai Naplóban közzétételre kerül. Mindeközben én csak csodálattal és hálával nézem az Úr munkáját...
Tapasztalataim szerint leginkább a feliratkozók által az ismerÅ‘söknek továbbküldött emailekkel, vagy a próféciák, bejegyzések megosztásával, egymásnak ajánlásával ismerték meg az olvasók ezt a szolgálatot - határon innen és túl... Nem lehetett volna Ãgy mindez, ha nincsenek azok, akik kezdettÅ‘l fogva biztattak, mások adományaikkal támogatták a munkámat (akár egy alkalommal, akár rendszeresebben), és akik azóta is imádkoznak érte. Hálás köszönetem mindenkinek! Az Úr munkájának a támogatásáért Isten aratást is készÃtett a számotokra!
Az önkéntes fordÃtói szolgálatra épülÅ‘ Prófétai Napló munkája annak is köszönhette a lendületének a megmaradását, hogy az évek során fordÃtó munkatársakra is találtam, akik a lehetÅ‘ségeikhez mérten a szabadidejüket áldozzák arra, hogy egy-egy prófécia, vagy más jellegű cikk akkor is le legyen fordÃtva, és Ãgy a magyar nyelvű olvasókhoz eljuthasson, amikor nekem éppen nincs idÅ‘m vagy lehetÅ‘ségem dolgozni rajta. Nekik is nagyon hálás vagyok!
Nemrég, nagyrészt az utóbbi idÅ‘kben kapott adományoknak is köszönhetÅ‘en, lehetÅ‘ségem nyÃlt arra is, hogy a korábbinál szÃnvonalasabb hÃrlevelet küldhessek a feliratkozóknak, ahogy az új weboldal is ugyanÃgy Isten áldásából kerülhetett kialakÃtásra; úgy döntöttem, hogy felvállalom ezeknek a szolgáltatásoknak a rendszeres havonkénti (vagy éves) fenntartását, hogy stabilan biztosÃthassam a Prófétai Napló olvasóinak azt a tartalomszolgáltatást, amire eddig eljutott ez a szolgálat. A korábbi technikai problémák Ãgy már a múlté lettek, és a szükséges mértékben további fejlesztéseket is tervezek.
Az elÅ‘ttünk álló években is folyamatosan tájékoztatni szeretnélek benneteket a Prófétai Napló útján az Isten királyságát érintÅ‘ eseményekrÅ‘l, hÃrekrÅ‘l, lehetÅ‘ség szerint egyre bÅ‘vÃtve ezeknek a körét, elsÅ‘sorban Magyarországra fókuszálva. Ezenfelül, mint ahogy eddig is, szellemileg épÃtÅ‘ prófétai üzeneteket és prófétai látású szolgálók Ãrásait szeretném továbbÃtani felétek; mindezek érdekében továbbra is folytatom a fordÃtói munkámat és az ezeket a célokat kiszolgáló szerkesztÅ‘i és technikai munkálatokat, a munkatársaim segÃtségével, a ti szÃvbÅ‘l jövÅ‘ támogatásotokkal és Isten kegyelmének mindent átható áldásával.
Országh György
szerkesztő