A Budaörsön március 24-26. között megrendezett Joshua Mills konferencia többféle áldást is tartogatott számomra. Már az elsÅ‘ napon megújÃtott a buzgóságban és a reménységemben az Úr jelenléte. A dicsÅ‘Ãtés és imádat légkörében kapott megújulás szellemi folyamatát vitte tovább Joshua szolgálata, ahogy rendszeresen az igébÅ‘l felolvasva és azok aktuális beteljesülését prédikálva végezte felkent szolgálatát, ami erÅ‘teljes bátorÃtást és vigasztalást hordozott. Nekem, személy szerint, nagy szükségem volt arra az áldásra, amit az Úr erre a három napra készÃtett.
RendkÃvül jó volt látni, hogy mind a rendezÅ‘k, mind a dicsÅ‘Ãtéssel szolgáló csapatok különbözÅ‘ gyülekezeti háttérbÅ‘l jöttek, és egy nagyszerű rendezvény lett belÅ‘le, amelyet az Úr erÅ‘teljesen tudott használni az ott megjelenÅ‘ emberek megáldására. Isten királysága nyilvánult meg közöttünk, több szinten is.
Egy másik örömteli dolog az volt, amikor a második nap egyik szünetében elkészülhetett a Prófétai Napló elsÅ‘ videó-interjúja, amit Joshua nagy örömmel vállalt. Ezúton is köszönetet mondok Gégény Csabának és Évának, hogy lehetÅ‘vé tették, hogy a Dunamis Family szervezésében megrendezett konferencia ideje alatt megvalósÃthassuk ezt a beszélgetést, amelyrÅ‘l videófelvétel is készült, és amelyet itt meg is tekinthettek: